Rólunk

Történet

A Szarvasbangó Galéria 2008-ban jött létre Dabason, azzal a céllal, hogy a helyi, regionális kultúrális életbe egy kis pezsgést vigyen, illetve, hogy méltó képviselője legyen a képzőművészeteken belül a festőművészet felkarolására igyekvő kezdeményezéseknek.

Miért szarvasbangó?

A természet szépsége, és annak ábrázolása mindig is jelen volt a képzőművészetben, a tájkép és csendélet ábrázolás ma is népszerű témaválasztása a kortárs alkotóknak. A természet leggyönyörűbb, legsokszínűbb alkotásai a virágok, melyek méltán képviselik annak egységét és utánozhatatlanságát.
A szarvasbangó, Dabas város címerében is helyet kapott a dabasi Halász Móricz Kúria mellett, ezért választottuk galériánk jelzőjének ezt a virágot, ami egyaránt szimbóluma a természetnek a művészetnek, és fejlődésben lévő városunknak.

Szarvasbangó

Latin neve: Ophrys scolopax, az orchidea félék családjába tartozik. Tőlevelei hosszúkás-tojásdadok vagy lándzsásak. Virágzata nyúlánk, amelyben a virágok lazán állnak. A külső- és belső lepellevelei egyaránt rózsaszínűek, ritkán fehérek. A mézajak hosszan előrenyúlik, erősen domború a hátrahajló szélektől. A mézajak színe sötétbarna, középen szabálytalan alakú, fémfényű rajzolat látható. A mézajak tövénél két hosszan előrenyúló “szarvacska” (innen ered a szarvasbangó magyar elnevezés) és a csúcsán egy rövid sárgás mézajakfüggelék található. Virágzás ideje a május-június-i időszakra tehető. Fellelhető példányai 20-50cm nagyságúra nőnek meg.Fellelhetjük lápréteken, homoki gyepekben, karsztbokorerdők tisztásain.